Szeretem és őszintén tisztelem azokat, akik valamilyen vallási felekezet tagjai - őszinte hitből. Becsülöm, ha valaki képes az orra hegyénél tovább látni és nyitott a spirituális kérdések felé. Nincs is szebb dolog az élet megértésére irányuló vágynál, a mások felé tanúsított őszinte elfogadásnál és az igaz, krisztusi önfeláldozásnál.

Nos, nem tudom más országokban máshogy van-e, de itt Magyarországon a kereszténység és úgy általánosságban a jobboldaliság nem szól másról, mint a képmutatásról, az álszentségről, a legitimált gyűlölködésről, amelynek jogalapját szolgálja Trianon sebeinek nyalogatása, illetve most perpillanat a brüsszeli intellektuális(?) "támadás". 

A legnagyobb ellenvetésem a személyes tapasztalataimból táplálkozik. Annak ellenére, hogy szörnyű megvetésemet igyekszem elrejteni és uralkodni rajta, nagyon nehezemre esik. Kezdjük a képmutatással és mesélek egy személyes tapasztalatot. Tekinthetjük a következőt akár esettanulmánynak is.

A keresztény képmutatásról

Ismerősöm ballagásán jártam. Mivel vallásos suliba járt, így egy ünnepi misét is magába foglalt a búcsúceremónia. A terebélyes templomot telepakolták összecsukható székekkel a vendégek számára. Mikor elkezdtünk hely után nézelődni, döbbenten tapasztaltuk a következőt. A székeken sorra ilyen cetliket találtunk, amelyekre tollal ráfirkantva, csúnya kézírással ez állt: Foglalt.

Nem igazán értettük, hogyan és ki által lett 100 szék előre lefoglalva. De szerencsére ez még csak a jéghegy csúcsa, és mélyebbre is lesüllyedhetünk emlékeimbe. Ugyanis felnőtt emberek, nők, anyák, férfiak táskáikat, zakóikat, napszemüvegeiket(!) helyezték a székekre, ezzel jelezve felénk területi dominanciájukat. Már csak a törülközőt hiányoltam, meg a naptejet, viszont a balatoni strand hangulat így is beütött.

Komplett sorokat sajátítottak ki, nagy keresztény embertársi szeretetükben. Nos, ilyenkor érdemes magunkba fordulni egy percre. Mi, a templomokat távolról kerülő eretnekek úgy éreztük, erkölcsi hátrányból indulnánk a székfoglalásban. Nehéz döntésnek tűnt, de végül bevállaltuk. Nagy bátorságba telt megfogni egy retikült, és odébb rakni a szomszédos ülőhelyre. Természetesen a vitát nem úszhattuk meg, és tudatták velünk, bunkón leszerepeltünk emberségben. Miután tehát elfoglaltuk jogtalanul elbitorolt ideiglenes lakhelyünket, kezdetét vette a mise. Hogy látni nem láttunk semmit, az nem zavart minket, mert a rossz mikrofon miatt hallani sem hallottunk semmit. Így csak a többiek szektamozdulatait követtük. Kedvenc jelenetem volt, amikor mindenki kezet rázott, majd az előttünk ülő nő hátrafordult, hogy minket is köszöntsön a "béke jelével", majd miután végigmért, visszafordult.

Ez a nő hasonlóan jó benyomást tett azzal, hogy egyedül ült egy sorban, ahová szép komótosan bekvártélyozta magát. Ő is kipakolt mindent, amit a csomagtartóban is hagyhatott volna, nyilván a rokonságra várt. A kínos az egészben csak az, hogy nem jött senki, biztos dugóba kerültek, ezért a székeken csak a nagytáska helyezkedett el kényelembe. Láttuk, hogy a mise kezdete után pár perccel egy anyuka érkezett a hozzávetőleg kétéves gyerekével. Ott tátongott az üres hely, de le nem vette volna a cuccát, így az anyuka a földön ült a telepakolt székek előtt. A gyerek az ölében.

De ez a templom közönségét látszólag egyáltalán nem zavarta. Mindenki áhítattal énekelt, ha jött egy kis Trianon sebnyalogatás, és egy kis nacionalista rizsa, még talán krokodilkönnyeket is hullajtottak. A kötelező szakzsargon a nemzetszeretetről és mélységesen hiteles nacionalizmusról már csak hab a tortán. Persze a szart bevonhatod cukormázzal, akkor is csak szar marad. És ez akkor látszik a legjobban, ha nem eszel belőle.

Tökéletesen kiérződik az esetből a magyarokra általánosítható elborzasztó tanulság: segítsd azt, aki veled rokon. Aki veled van. Ne az embert szeresd, ne a magyart, hanem azt, aki a TE brancsodba tartozik. Mi, ha nem ez, az ékes példája az összmagyar mentalitásnak. Ezért sem beszélhetünk olyanról, hogy magyar társadalom, ezért is felesleges széthúzásról beszélni. Itthon minden érdekközösség a család korrupt maffia-logikáján alapul.

Ahol a székek a barátok számára vannak fenntartva, és mit sem számít, ha nem szolgáltak rá. A többiek pedig ülhetnek a porban. Sebaj, Nietzschét is megihlette ez.