A mondás úgy tartja, hogy mindig az első lépés a legnehezebb. Az első lépés a megvilágosodáshoz vezető úton pedig traumatikus, és legalább annyira döbbenetes, mint amennyire szívszorítóan fájdalmas is. Ugyanis, ha valaki egyszer felébred - úgy igazán-, hirtelen egy rettenetesen magányos világban fogja találni magát. Amit le fogok írni, hogy mi is szerintem az "első" ébredés, talán nem lesz meglepő sokak számára. Ennek ellenére egykezemen meg tudom számolni, hány olyan emberrel találkoztam, akin éreztem, hogy tényleg értette, mire gondolok.

Tehát az ébredés pillanata...

...amikor rájössz, hogy minden ideológia, minden hit, minden álmod, minden külső szépséged, minden birtokod, mindened, ami Téged azzá tesz, akinek hiszed magad, csak egy illúzió. És az egyetlen biztos pont az életedben, csakis egyedül a lelkiismereted.

Mert az ideológiádat érdekből szabták rád, a hitedet kedved szerint választottad, az álmaid mókuskerékbe taszítanak, ha elérhetetlenek, a szépséged elvész az idővel, a tárgyak pedig nem hallgatnak meg, nem nyújtanak vigaszt, ha összetörtél.

Az emberek szánalmas ideológiák alapján osztják magukat csoportokba, és minden csoport azt zilálja, hogy ő képviseli a "jó" célokat, a másik fél pedig gonosz. És ugyanezt rikácsolják a túloldalon is. A vallásosságot, az etikai értékeket kisajátítva intellektuális békehadtest módjára osztják az észt egymás ellen, és észre sem veszik, hogy a nagy erkölcsi diadalmuk közepette egyre mocskosabb kézzel, egyre szennyesebb ruhában hirdetik az igét.

Az ember a hitét, vagy a vallását sorsának forgatókönyve alapján választja ki. Beleszületünk, vagy az élet sodor minket bele, de a lelki táplálék hiánya miatt menekülünk a biztonságába. Holott az egyetlen biztos pontnak, a lelkünknek a szigorú dogmák betartása helyett egyetlen mosoly és egy kedves szó többet jelentene sok esetben. Tény, hogy az egyházak csapdájába mára nagyon könnyű belesétálni, mert a posztmodern emberben az empátiát felváltotta a közöny embertársaival szemben. Érthető, ha valaki egy közösséget, egy nagycsaládot választ menedékként.

A mai világban az embereknek azt hazudja a média és a különböző iskolák általánostól kezdve az államvizsgáig, hogyha eleget próbálkoznak, valóra válhatnak az álmaik. Arról viszont megfeledkeznek szólni, hogy ezt a hazugságot ezerből ezer ember elhiszi. És az ezerből ugyanúgy 100 pilóta akar lenni, 200 pedig befutott színész. Viszont pilótából csak háromra van szükség, színészből mindösszesen egyre. Mi lesz a többiekkel? Amikor először törnek össze az álmaink, kár önmagunkat kárhoztatni. A legtöbb álom ezen a földön hamvában holt, és csak keveseknek adatik meg a valódi lehetőség az önmegvalósításra.

A szépséget és a birtoklási tárgyak iránti fétist kár forszírozni. Adja magát az illúzió, vagy másik szóval élve, káprázat jellege.