Múlt héten nem tudom hányan gondolták úgy, hogy a szombati tüntetés során az Operaháztól egészen a Kossuth térig masírozik majd közel százezer fő, békésen, kellemes hangulatban, jó szándéktól vezérelve, egy nemes cél elérése érdekében: írjanak ki új választásokat, de előtte módosítsák a választási törvényt. Naiv elképzelés? Mindenképpen, de szívből jött és igaz volt.
Én kint voltam és biztosra veszem, hogy még évek múltán is szép emlékként fogom elraktározni magamban ezt az élményt, még ha osztatlan sikert nem is aratott. Láttam, hogy a rendőrök nem úgy néztek ránk, mint potenciális bűnözőkre, kétpróbás huligánokra. Magyar emberként találkozott a tekintetük több másik magyaréval, és a többség mosolyogva figyelte, ahogyan meneteltünk küldetésünk végpontja felé. Talán nem is értették, miért nem tesszük próbára a türelmüket. Másra számítottak. A fideszes médiabirodalom is másra számított. Magukból és 2006-ból indultak ki. De mi nem törni-zúzni indultunk útnak, csak próbálkoztunk.
Mégsem történt semmi. Értem Orbánt, nyilván nem fog kiállni a tömeg elé most szombaton sem, hiszen akkor elismerné, hogy egyáltalán létezik(!) ellenzéki hang. Ugyanakkor bizonyos szempontból hülyeségnek tartom ezt a logikát az ő szemszögéből is. Most igazán nem kellett volna megfutamodnia, mivel ezzel egy gyáva képet festett önmagáról és minket erősített. Tökös vezetőként, ha nem is a parlamentből, de legalább egy videóban megüzenhette volna "Kellemes hétvégét! Mindenki menjen haza!" vagy akár egy "Boldog Karácsonyt" elsüthetett volna. Ez megsemmisítő hatással bírt volna, mivel nem uralta a tömeget lincshangulat.
De a miniszterelnökünk fél, és kis nyusziként ragad meg minden lehetőséget, hogy az általa irányított néptől minél távolabb tartsa magát. Ennyire él benne a rémkép, hogy a dühös tízezrek habzó szájjal vetik rá magukat és tépik szét? Hogy meglincselik? Annyira retteg, hogy elmenekül? Nem pont ez bizonyítja, hogy igenis tudja, hogy van oka a tömegtüntetésnek, hogy van létjogosultsága a felháborodásnak: hogy azért számított dühre és haragra, mert tudja, hogy nem játszott tisztességesen, tiszta kézzel? Nem az a lényeg, hogy ártana-e neki a tömeg (bár bizonyítottuk, nem tenné), hanem az, hogyha ártatlan volna, akkor egészen egyszerűen nem értené mire fel a megbotránkozás a tüntetők részéről. Hiszen nem csaltak... vagy mégis?
Vasárnap viszont arra keltem, hogy a Fidesz a létező leggusztustalanabb módon közölte válaszát. Megpróbálta eltompítani a tüntetés súlyát azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a létezését. Mintha a bíróságon a vádló érvei nem kerülnének meghallgatásra csak azért, mert már előzetesen el lett döntve, hogy a vádlott ártatlan. Nyilván ez a helyzet akkor, ha a bíró maga a vádlott. Sőt, egyenesen " politikai bolhacirkusznak" kiáltották ki a törekvésünket, egyfajta majomparádénak.
A tüntetés ily módon nem zárult sikerrel, így tehát nincs is értelme folytatni - hihetnénk. Csakhogy elérkeztünk az igazság pillanatához. A tüntetés NEM a Fidesznek és végképp nem Orbán Viktornak szólt! Hanem azoknak a fideszeseknek, akik nem értik, hogy az ellenzék miért nem képes beletörődni a vereségbe. Nekik akarjuk elmagyarázni a békés tüntetések révén, hogy minket nem egónk hajt, nem a gyűlölet vezérel, hanem egy nemes cél, megakadályozni az illiberális demokrácia, vagy autokrácia, vagy puha diktatúra kialakulását. És ezt csakis egyedül békés eszközökkel érhetjük el, mert így tudjuk a bizonytalanokat, azokat, akik észrevették időközben a problémákat, a magunk oldalára fordítani. Mert az igazság az, hogy az "ellenzéknek" csúfolt tábor az, amelyik ténylegesen egy össznemzeti érdeket képvisel. Vagy kiben akarunk inkább megbízni, a hatalomban, vagy önmagunkban?
